Oktokopterünkkel ezúttal a Budavári Nagyboldogasszony templomot, ismertebb nevén a Mátyás templomot repültük körbe. Az egyházi hagyomány úgy tartja, hogy a kegyhelyet maga Szent István király alapította. Annyi bizonyos, hogy második honalapítónk, IV. Béla egy bazilikát emeltetett itt, amit később Nagy Lajos utasítására gótikus stílusban alakítottak át. A keresztény Magyarország eme szimbóluma az évszázadok alatt több jelentős változáson átesett. Még iszlám imahely is volt: 1541-ben, Buda végleges elfoglalása után a törökök gyorsan mecsetté alakították át, hogy I. Szulejmán szultán itt köszönhesse meg Allahnak fényes győzelmét. A város visszavétele után a templom ismét keresztény kegyhely lett, először a ferences, majd a jezsuita rend tulajdonába került, akik barokk stílusban állították helyre Buda büszkeségét. Az építmény végleges formáját a 19. században nyerte el Schulek Frigyes építésznek köszönhetően.

A templom nagyon megszenvedte a második világháború pusztítását, termeit nem hívők, hanem katonák töltötték meg, akik tábori konyhaként és lóistállóként használták a helyet. A világégés utolsó nyoma 1984-ben tűnt el a templomról, ekkor fejeződött be ugyanis a nagy orgona újjáépítése. 1994-ben egy pokolgépes merénylet 16 ablakot rongált meg. 1999-től a templom az egyház tulajdonába került, teljes felújítása 2005-ben kezdődött és mind a mai napig tart.